Győzelem hazai pályán Alap ellen
A 2009/2010 évi Megyei III. osztályú bajnokság tizenhetedik fordulójában hazai pályán Alap ellen játszott csapatunk.
Alap legnagyobb presztízsellenfelei Előszállás és Sárszentágota. A 16. fordulóban Alap hazai pályán kapott ki 3:4-re Előszállástól és ezúttal még nagyobb győzni akarással érkeztek hozzánk, nem titkolva azt sem, hogy a mi gyenge kezdésünket jó előjelnek látták saját győzelmükhöz.
Sárkeresztúr irányából erős szél fújt a pálya hosszirányában, így nem volt mindegy az sem, ki kezdheti a mérkőzést a szél támogatásával. Alap választott, meg is próbálták kihasználni ezt a lehetőséget, ezért úgy választottak térfelet, hogy az első félidőt ők játszhatták hátszéllel. Ennek ellenére már az első 5 percben adódott két hatalmas gólhelyzetünk is, de nem sikerült bevenni az alapi kapus hálóját. Folyamatosan és nagy iramban játszott az Alap, látszott az akarás, de a miénk sem volt kisebb. Ugyan a vezetést az alapiak szerezték meg, de nem túl sokkal később egyenlítettünk Kuczi Dezső jóvoltából. Az első félidő 1 : 1-el zárult.
A második félidőben valamelyest ritkultak az alapi helyzetek - talán közrejátszott a szembe fújó szél is... Egy kezezést lefújva jutottunk hozzá egy 11-eshez, amit Kuczi Dezső értékesített, ezzel beállítva a 2 : 1-es végeredményt.
EREDMÉNY:
SÁRSZENTÁGOTA - ALAP 2 : 1
Góllövő: Kuczi Dezső (2)
Ifjúsági csapat eredménye:
SÁRSZENTÁGOTA - ALAP 2 : 3
Góllövőink: Nagy Dávid, Bagin Roland