Vajta ezúttal sem szerzett tőlünk pontot
A 2009/2010 évi Megyei III. osztályú bajnokság tizenkilencedik fordulójában hazai pályán Vajta ellen játszott csapatunk.
Nagy mérkőzésre készültünk a listavezető Vajta ellen és az is lett. Az első félidőnek azt a címet is lehetne adni, hogy: "Tízpercenként gólok". Már az első percben is adódott gólhelyzetünk a gyors kezdést követően. Mégis a 13. percben Vajta szerezte meg a vezetést egy öngól miatt. Nem váratott tovább a válaszunk 10 percnél többet, mert Fazekas Zs. egy gyönyörű szabadrúgásgóllal kipókhálózta a vajtaiak kapuját. Újabb 10 percet követően egy - bár vétlen - kezezésből jutottak a vendégek 11-eshez, amit sikerült is értékesíteni. Újabb 10 perc után mi jutottunk egy 11-eshez, amit Kuczi Dezső be is lőtt. Ezzel beállt a félidő eredménye: 2 - 2.
A második félidő sem laza focizgatással telt, mindkét csapat becsülettel küzdött a győzelemért. A vajtaiak kapusa szerencsésen elbírt a megszaporodott gólhelyzeteinkkel, egészen a 65. percig, amikor Molnár Tomi berúgta a győztes gólunkat. A mérkőzés hátralevő része is nagy iramban telt, de gólt már egyik csapat sem szerzett.
Ezzel a győzelemmel a tavaly őszihez hasonlóan ismét legyőztük Vajtát, megakadályozva, hogy még jelentősebb előnyre tegyen szert a lista élén. Mi visszakerültünk a második helyre 4 ponttal Vajta mögött, hozzátéve, hogy Vajta már eggyel több lejátszott mérkőzésnél tart.
EREDMÉNY:
SÁRSZENTÁGOTA - VAJTA 3 : 2
Góllövő: Fazekas Zsolt (1), Kuczi Dezső (1), Molnár Tamás (1)
Ifjúsági mérkőzés nem volt.