Már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzést
A 2009/2010 évi Megyei III. osztályú bajnokság huszadik fordulójában Soponya ellen játszott csapatunk.
Soponya a tabella második felében foglal ugyan helyet, de a velük való összecsapások kimenetelére senki sem tenne biztos fogadásokat. Tudjuk, hogy a Sárszentágotával játszott minden meccsük presztízs jellegű. Ezúttal is úgy érkeztünk Soponyára, hogy fel voltunk készülve a "meglepetésekre".
Szerencsére a meglepetés nem kellemetlen volt, hiszen a gólokat mi kezdtük el sorozatban rúgni a hazaiaknak. A helyzeteinket jól kihasználva és a védekezésre is odafigyelve fogtuk meg a soponyaiak játékát és vettük el a játékkedvüket az első félidőbeni 0 : 5-ös eredménnyel.
A hazaiak a félidőben megkaphatták a fejmosást az öltözőben, mert a második félidőben némileg rákapcsoltak. Míg a mi helyzeteink immár kimaradtak (a kapusuk is többet hárított a lövéseinkből, mint az első félidőben) addig ők jöttek töretlenül. Kitartásukat a mérkőzés vége előtt kb. 10 perccel belőtt becsületgól jellemezte. Ezzel ki is alakult a meccs végeredménye.
EREDMÉNY:
SOPONYA - SÁRSZENTÁGOTA 1 : 5
Góllövőink: Krajcsovics Péter (1), Kuczi Dezső (1), Beke Péter (1), Fazekas Zsolt (1), Kovács Ferenc (1),
Az ifjúsági mérkőzés eredménye:
SOPONYA - SÁRSZENTÁGOTA 2 : 7