Emberhátrányban is nyerni tudtunk Tácon
A 2009/2010 évi Megyei III. osztályú bajnokság huszonkettedik fordulójában Tác-Csősz ellen játszott csapatunk Tácon.
Tácra mindenképpen győzelmi reményekkel érkeztünk, bár tudtuk, hogy a tavalyi győzelmünkért mindenképpen vissza akarnak vágni a táciak. Az első félidőben ezt tapasztaltuk is, mert eléggé lerohantak minket, szerencsére védelmünk tudta hárítani a gyors támadásokat. Majd egy részünkre szerencsés góllal (a hazai kapus előtt pattogó labda átjutott a gólvonalon), ami Molnár Tominak köszönhető átvettük a vezetést.
Nemsokára azonban egy vitatott lesgyanús helyzetből egyenlített Tác. Félidőben 1 : 1.
A második félidő még mozgalmasabb volt mint az első. Az első tíz percben Beke Peti szép góljával átvettük a vezetést, azonban kb. újabb 10 perc elteltével a bíró Fazekas Zs. belépőjét szabálytalannak találta a tizenhatosunkon belül és piros lappal ki is állította, továbbá az ebből a szabálytalanságból tizenegyeshez jutott hazaiak a büntető értékesítésével ki is egyenlítettek. Ezután át kellett szerveződnünk kissé, hogy a kieső játékosunkat megpróbáljuk több futással és odafigyeléssel pótolni. Ez annyira sikeres is volt, hogy a hazaiak hiába örültek előnyüknek, a mérkőzés végeredményét eldöntő győztes gólt mégis mi szereztük Krajcsovics Peti szép emeléséből.
Lendületes és izgalmas mérkőzés volt, a csapatunk összeszedett játékkal nyert, amihez még a táci szurkolók közül is sokan gratuláltak nekünk, elismerték a győzelmünket.
EREDMÉNY:
TÁC-CSŐSZ - SÁRSZENTÁGOTA 2 : 3
Góllövőink: Molnár Tamás (1), Beke Péter (1), Krajcsovics Péter (1)
Az ifjúsági mérkőzés eredménye:
TÁC-CSŐSZ - SÁRSZENTÁGOTA 0 : 5
Góllövőink: Jádi Balázs (2), Nagy Dániel (1), Sinkovits Alex (1), Virág Ferenc (1)