Magabiztos győzelem Mezőkomárom ellen
A 2009/2010 évi Megyei III. osztályú bajnokság huszonötödik fordulójában hazai pályán Mezőkomárom ellen játszott csapatunk.
A múlt heti ítéletidőre már semmi sem emlékeztetett, mert ma délután az elmúlt heti esős időjárást feledtető napsütés volt, bár a meccs idejére borús, felhős lett az ég. Mezőkomárom ellen mondhatni kötelező volt a győzelem. A mérkőzés 3. percében már megkezdődött a gólgyártás Kuczi Dezső fejesgóljával. Aztán a 8. percben Krajcsovics Peti belőtte a másodikat. A hirtelen jött két gól miatt egy kicsit lazább lett a játékunk, amit a vendégcsapat egy jobb oldalon végigvezetett támadásból szerzett szépítőgóllal büntetett meg a 11. percben.
Az első félidőből azonban maradt még bőven időnk és lehetőségünk az előny további növelésére, Krajcsovics Peti a 33. percben, Kuczi Dezső pedig a 40. percben talált be ismét az ellenfél hálójába. Félidő: 4 : 1
A második félidőben a vendégek már nem nagyon jutottak el a kapunkig, míg mi néhány helyzetet ugyan kihagyva, de így is további 5 góllal (Krajcsovics Peti 56., 70. percben, Molnár Tomi 75., Fazekas Zsolti 80. és Kuczi Dezső a 85. percben szerzett gólt) növeltük az előnyünket, így beállítva a 9 : 1-es végeredményt.
Ifjúsági csapatunkból hárman is lehetőséget kaptak a kezdőcsapatban. Szabó Kristóf kapus, továbbá Nagy Dániel és Bagin Roland. Mindannyiuk játékával elégedettek lehetünk, csak így tovább srácok!
EREDMÉNY:
SÁRSZENTÁGOTA - MEZŐKOMÁROM 9 : 1
Góllövőink: Krajcsovics Péter (4), Kuczi Dezső (3), Molnár Tamás (1), Fazekas Zs. (1)
Néhány fotó a meccsről (a többi is hamarosan feltöltésre kerül):
/klikkelj a képre a nagyításhoz!/
Ifjúsági mérkőzés:
Ifjúsági csapatunk nem játszott, mert Mezőkomárom nem indított ifjúsági csapatot a bajnokságban.