1. ford. Sárszentágota - Mezőszilas összefoglaló
A 2010/2011-es Fejér Megyei II. o. bajnokság első fordulójában Mezőszilas csapatát fogadtuk hazai pályán.
A felnőtt csapat a most sem túl sikeres átigazolások, eltiltások, orvosi igazolások hiánya miatt nem tudja hozni az elvárt formát, ami a jelenlegi felállással még a megyei III. osztályban is kevésnek bizonyulna. A továbbiakat tekintve várható némi javulás, ha a posztokon sikerül az új embereknek is helytállnia, elkészülnek az orvosi igazolások és lejárnak az eltiltások is, ami az első 3 fordulót jelentősen érinti.
A Mezőszilas elleni meccsen, akárcsak az előző heti kupameccsen Mezőfalva ellen kijöttek csapatunk gyengeségei, hiányosságai. Ugyan az első félidőben még nem volt bizonyos az a fölény, amit a második félidőben már biztossá tett a vendégek csapata. A többgólos vezetés még határozottabbá tette a játékukat, a gólhelyzetek mondhatni 100%-a a javukra írható, ahogy az ebből szerzett gólok is.
A félidőben a vendégek vezettek 0 : 1-re, bár az fmlsz.hu-n a jegyzőkönyvben 0 : 2-es vezetést jegyzett be a játékvezető. A végeredmény:
SÁRSZENTÁGOTA - MEZŐSZILAS 0 : 4
Csapatunk összeállítása és a meccs adatlapja a mellékelt képre kattintva megtekinthető.
Az ifjúsági csapatunk kezdése már meggyőzőbben alakult, 4 gólos győzelemmel zárták az első fordulót.
Végeredmény:
SÁRSZENTÁGOTA - MEZŐSZILAS 4 : 2
Az ifjúsági csapat összeállítása és a meccs adatlapja a mellékelt képre kattintva megtekinthető.