Sárszentágota - Sárbogárd 1:0
A 2010/2011-es Fejér Megyei II. o. bajnokság tizedik fordulójában Sárbogárd csapatát fogadtuk hazai pályán. Az utóbbi időben sikerekről sajnos nem nagyon tudtunk beszámolni, azonban a hétvégi forduló végre meghozta az első sikerélményt, a győzelmet Sárbogárd ellen.
Magyar Feri eltiltás miatt sajnos nem játszhatott ezen a mérkőzésen, Vinklár Gabi sem volt, így ismét változtatni kellett a felálláson. Sárbogárd csapatából is hiányzott sérülés miatt két fontos játékos. Az első játékfélben már látni lehetett, hogy van mit keresnünk a vendégcsapat ellen és a további hasonló lelkes játék meghozza a gyümölcsét, ami végül be is következett a 39. percben Álló Laci jóvoltából.
A félidőben 1 : 0-ás állás nekünk mindenképpen kedvező volt, mert úgy éreztük, hogy végre sikerülhet a 3 pont megszerzése. A második félidő sem zajlott eseménytelenül, de a helyzetek mindkét oldalon kimaradtak. Ezzel be is állt a már félidőben is hasonló állást mutató végeredmény:
SÁRSZENTÁGOTA - SÁRBOGÁRD 1 : 0
Csapatunk összeállítása és a meccs adatlapja a mellékelt képre kattintva megtekinthető.
Az ifjúsági csapatunk eredménye hasonlóképpen alakult, ugyanígy egygólos győzelemmel zárták a tizedik fordulót.
Végeredmény:
SÁRSZENTÁGOTA - SÁRBOGÁRD 1 : 0
Az ifjúsági csapat összeállítása és a meccs adatlapja a mellékelt képre kattintva megtekinthető.