A felkészülési időszak edzőmérkőzései, plusz egyéb infók
A bajnokság tavaszi fordulóinak megkezdése előtt négy edzőmérkőzés lejátszása lett megszervezve.
A helyszínek és az időpontok a Naptár menüben megtekinthetők. Játszani fogunk Cece, Sárosd, Pátka és Sárbogárd csapatával. Ezek mindegyike jelenleg magasabb osztályban játszó csapat. A meccseket megelőzően az eddigiekhez hasonlóan kedden (17:00 órától) és szombaton (10:30-tól) lesznek edzések. A bajnokság március 7.-i kezdését követően is marad a keddi edzés, viszont a szombati helyett pénteken a szokásos időpontban este 7 órakor kezdődnek majd az edzések.
A csapat létszámát érintő eligazolások/befejezések illetve átigazolások érintettjei az átigazolási időszak lezártát követően lesznek kihírdetve, azaz 2010. február 20.-a után.