Összefoglaló a tavaszi edzőmeccsekről
A tavaszi bajnokságra készülődés jegyében négy edzőmérkőzés volt betervezve, mint ahogy az itt is megjelent korábban. Az elhúzódó téli időjárás, a hideg és a hó gyakorlatilag átírta az összes tervünket, így mondhatni minden másképpen alakult a tervezetthez képest.
Az első, 2010. február 7.-re Cece ellen tervezett mérkőzés az utolsó pillanatig úgy látszott, hogy meg lesz tartva, de előtte nap a ceceiek lemondták, mert a pályát a sok hó miatt nem lehetett használni.
A második, 2010. február 14.-re Sárosd ellen tervezett mérkőzés meg lett tartva, bár a körülmények jelentősen nehezítették a csapatok dolgát. Az első nehézség a helyszínre jutás volt, ugyanis a legrövidebb utat Sárosd felé, a Sárkeresztúr - Sárosd közöttit a hóátfúvások miatt lezárták. A második maga a pálya volt, mert kb. 10-15cm vastagságú hóréteg borította a sárosdiak edzőpályáját, ami nem keményre letaposott volt, hanem egyenetlen és fagyos. Maga a csapatunk játéka mindezek ellenére a hazaiakéval összemérhető volt, bár a végeredmény Sárosd-Sárszentágota: 4:1 lett, javarészt egyenrangú félként tudtunk szerepelni a megyei I. osztályban játszó Sárosd ellen.
A harmadik, 2010. február 21.-re Pátka ellen tervezett mérkőzés (ami Sárszentágotán, hazai pályán lett volna megtartva) ebben a felállásban elmaradt, illetve hosszas szervezést követően végül egy másik helyszínen, egy másik csapat ellen játszhattunk. A megyei II. osztály (Agárdi Termál csoport) középmezőnyében szereplő Kajászó SE csapata ellen játszottunk a Tabajd pályáján. A pálya talaja itt megfelelő volt, mert a pályáról le volt takarítva a hó. Az időjárás is kedvezett a játéknak. Kajászó csapata zömmel gyors és fiatal játékosokból állt, ennek megfelelően szép játékot mutattak viszont kezdetben mi használtuk ki jobban a helyzeteinket. Az első félidőt a mi rúgott gólunkkal zártuk. A második félidőben tovább növeltük az előnyünket egy góllal, de sajnos az eredmény megtartására a második félidő második felétől már nem maradt elég erőnk. A kajászóiak töretlen támadásai végül megfordították az eredményt, végül Kajászó-Sárszentágota 3:2 lett.
A negyedik, 2010. február 28.-ra Sárbogárd ellen tervezett mérkőzés az előzőhöz hasonlóan teljes átszervezést igényelt, mert ez esetben nem az időjárás okozta az átszervezés szükségességét, hanem Sárbogárd mondta vissza a találkozót. Az előző heti elmaradt Pátka is szóba került lehetséges ellenfélként, de végül a mi csoportunkban játszó Nagylók ellen léptünk pályára. A helyszínt illetően ismét volt némi keveredés, ez esetben a jelentős vízmennyiség miatt, amit az elolvadó hó okozott. Először úgy volt, hogy Hantoson játszunk Nagylók ellen, de végül a saját pályájukon került megrendezésre az utolsó edzőmeccsünk. Tavaly ősszel, a bajnokság 11. fordulójában 1:1-es döntetlent játszottunk a nagylókiakkal (lásd. a Döntetlen... című mérkőzés összefoglalót) így most mi is nagy várakozással tekintettünk erre az összecsapásra, mert a tavaszi bajnokság 24. fordulójában már "éles" körülmények között fogjuk lejátszani ugyanígy Nagylókon. Az előző három meccshez képest azért is volt érdekesebb ez, mert megláthattuk előre - mondhatni tét nélkül - hogy a lókiak hogyan erősödtek a tavaszi leigazolásokat követően. Azt semmiképpen nem lehet mondani, hogy gyenge csapatról lenne szó, de ezen a hétvégén nem döntetlen született, mert szép játékkal végül győzedelmeskedtünk, Nagylók-Sárszentágota 2:4 eredménnyel. Ifjúsági csapatunk is nyert 2:3 arányban.
***
Az idei tavaszi felkészülés nem volt zökkenőmentes, tekintve az említett viszontagságokat és hogy az eredeti 5 edzőmeccsből csak 4-et sikerült leszervezni a csapatokkal és még ebből is elmaradt egy és ami összejött az is csak jelentős szervezés árán. Vezetőségünk és edzőink mindent megtettek, hogy a csapatok tagjai edzőmérkőzéseken keresztül tudjanak felkészülni a tavaszi fordulókra, mivel a hétköznapi edzésekre is nagyon nehezen tudnak eljutni az egyéb elfoglaltságaik (iskola, munka, család, stb.) miatt. A magam részéről remélem, hogy az előttünk álló cél érdekében ez a csapat, csapatok, megfelelő egyéni hozzáállással, összefogva megnyerhetik a 2009/2010-es Megyei III. osztályú bajnokságot és sikerülhet a feljutás a Megyei II. osztályba.