SPORTÉLET SÁRSZENTÁGOTÁN
Forrás: Bogárd és Vidéke hetilap 2007. november 8.-i kiadása. A cikket írta: László Tibor, a sportklub elnöke
A Sárszentágota községben megalakult labdarúgó-sportklubnak, mint civil szerveződésnek jelentős szerepe volt a falu társadalmi életében. Vonzotta a fiatalságot és az érdeklődőket.
A Sárszentágotai Sportklub a jelenlegi vezetőségével és tagságával 2005. október 9-én alakult meg. A fenti időponttól kezdve megújult a sportöltöző, amely a mai kor minden igényét kielégíti; társadalmi munka keretében elkészült egy füves kispálya, amely gyakorlópályaként használható; továbbá elkészült a kapuk mögé a labdafogó háló.
Ezen túlmenően átdolgozásra került az alapszabály, illetve 2006 májusától közhasznú szervezet lett a sportklub. A klubon belül működik a - szinte minden településen lévő, hagyományos - focicsapat. A felnőtt férficsapat a megyei III. osztályának déli csoportjában szerepel.
A csapatnak 2006 augusztusa óta új edzője van. A fiúk jó szereplése miatt a hazai nézők száma folyamatosan bővül. Működik továbbá a klubon belül egy női focicsapat is, akik a 2006. és a 2007. évi megyei bajnokságban is részt vettek. Az önkormányzat egy garnitúra szerelés vásárlásával támogatta a 2006. évben a női focicsapatot. A lányok eredményei egyre jobbak, mely köszönhető a 2007. augusztus óta velük foglalkozó új edzőnek.
A sportklub szervezi és támogatja a helyi sportéletet, ezen belül az utánpótlás nevelését. A 7, 9 és 11 éveseket a Fejér Megyei Labdarúgó Szövetség támogatásával oktatják, mérkőzésekre szállítják.
A sportklub és a helyi önkormányzat között a kapcsolat példaértékű. Az önkormányzat 1.200.000Ft-al támogatta az idei évben a klubot, melyet kiegészítenek a rendezvények megtartásából befolyó saját bevétellel. Az önkormányzat a fentieken túl teljes mértékben átvállalja a sportöltöző fenntartásának költségeit.
Az elmúlt és idei évben is nyújtott be pályázatot a Sportklub a Nemzeti Civil Alap pályázataira, melyen az előző évben 100 ezer Ft folyt be a személyi jövedelemadó 1%-ának felajánlásából.
A Sárszentágotai Sportklub 2008-ban ünnepli fennállásának 50. évfordulóját.